*A mysore-i KPJAYI (K. Pattabhi Jois Astanga Jóga Intézet) vagy más néven MainShala az astanga vinyásza jógatradíció központja. Az intézménynek nincsen oktatóképzése, a tanárok nem futószalagon kerülnek ki a falai közül. Korábban Pattabhi Jois, most pedig Sharath Jois a tanítványai gyakorlását és elkötelezettségét figyelembe véve, egyénileg adományozza az oktatói címeket azoknak, akik készen állnak a tanításra. „Authorized” lehet egyes szintű (ekkor az első sorozat tanítására hatalmaz fel), vagy kettes szintű (azaz engedély az első és a második sorozat oktatására). Később, ha valaki hosszú ideig, akár évtizedekig rendületlenül gyakorol, és bizonyítja az elkötelezettségét, akkor megkaphatja a legmagasabb szintű elismerést, amely az astanga világában szerezhető, azaz „Certified” tanárrá avatják. Ilyenkor az összes sorozatot oktathatja, amelyet ő már elsajátított, illetve workshopokat is tarthat szerte a világon. A Govindához hasonló certified oktatók nemcsak az ászanák területén jártasak, hanem mélyen megértették és megtapasztalták az astanga jóga filozófiáját, ezért valóban hitelesen képviselhetik ennek az önmegvalósítási folyamatnak az üzenetét. Ezt az elismerést az egész világon mindössze kb. negyvenen érdemelték ki.
Govinda Kai gondolatai az astānga mysore stílusú gyakorlásáról
„Az 1990-es évek elején találkoztam először az astanga jógával és a mysore stílusú gyakorlással San Fransiscóban. Még mindig nem tudom pontosan miért ragadott magával ilyen szenvedélyesen és keltette fel a kíváncsiságomat ez a gyakorlás már a kezdetektől fogva, de megtette. A mysore-i gyakorlás az astanga vinyásza jóga rendszeren belüli stílus, amelyet gurum, a néhai Sri K. Pattabhi Jois tanított az indiai Mysoreban. Egy tanár által felügyelt önálló gyakorlásról van szó, ahol a gyakorlók a saját ütemükben fejlődve, saját szintjükön gyakorolnak.
Azért szeretem ezt a stílust annyira, mert az órán vegyes szintű gyakorlók vesznek részt egyszerre, a termet a teljesen kezdőktől a sok tapasztalattal rendelkező haladó gyakorlókig mindenféle ember megosztja. A diákoknak meg kell tanulniuk a saját szintjüknek megfelelő, előre meghatározott pózokból álló sorozatot, ezen felül tudniuk kell az egyes pózokhoz tartozó légzést és mozdulatot (amelyet vinyászának neveznek az astangások), valamint a tekintet fókuszálásának pontjait (az astanga gyakorlásban dristinek nevezik), amely egy bizonyos mozdulathoz, pózhoz tartozik. Mivel az astanga rendszer megfelelő megtanulásának, elsajátításának felelőssége a diákot terheli, ezért szükséges egyfajta önálló, személyes energia-befektetés, ami nagyobb elmélyülést tesz lehetővé mint más jóga stílusok. A legtöbb nyugaton elterjedt jógastílust vezetett órán tanítják, ahol az oktató irányítja a diákokat a pózokon keresztül. Így látható, hogy a mysore stílus egy olyan fokú fókuszáltságot és közvetlen kapcsolatot hoz létre a saját gyakorlásunkkal, amelyet más jóga stílusok kevésbé tesznek meg.
Mivel nincs folyamatos szóbeli utasítás, és mindegyik diák a saját ütemében gyakorol, gondosan figyelve saját lélegzetét (a sorozat memorizálásával kiegészítve), ennek a gyakorlásnak van egy belsőséges minősége. Ez azt jelenti, hogy a fókusz, a figyelem, az elme és az érzékek sokkal inkább befelé irányulnak az érzéseink és a megtapasztalásunk felé, mintsem egy külső személy, vagy környezetünk felé.
Guruji (Sri K. Pattabhi Jois) szerette mondogatni, hogy a jóga nem testmozgás! Azt gondolom, hogy ezzel arra szeretett volna minket buzdítani, hogy ne úgy tekintsünk a gyakorlásra mint egy mozgásformára, hanem inkább egy bensőséges módszerre, amely segít nekünk tudatosságunk és fókuszáltságunk növelésében. Számára a gyakorlás egy mély spirituális út, és nem pusztán a fizikai testünk tökéletesítésére, erősítésére való. Ellentétben azzal, amit sokan gondolnak, a spirituális út nem arra irányul, hogy alakítsa, javítsa a testet, lelket, hanem arra, hogy kialakítson egy átfogó megértést és tudatosságot a saját énünkkel kapcsolatban (amely tulajdonképpen a “felső” énünk).”